Zsonglőr produkció (Nappalra)

A zsonglőrök előadása nappali fény mellett is meglepő, látványos és figyelemfelkeltő. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően sikerült összeállítani

A zsonglőr produkció napplra az alábbiak szerint kerül bemutatásra:

  • 15 perces koreografált zsonglőr műsor
  • Több mint 10 fajta tűzzsonglőr eszköz használata
  • Színpadi megjelenés a tűzzsonglőrök ruházatában is

Kérhető kiegészítések a zsonglőr produkcióba (+ költség)

  • Testfestés a zsonglőr előadó művészeken (a rendezvény hangulatához illően)
  • Egyedi öltözék a rendezvény hangulatához- vagy színvilágához illesztve

Kalkuláljon magának egy árat, szóban forgó rendezvényére vonatkozóan

Árajánlat kalkulálás

A itt látható űrlap (helyes) kitöltésével teljesen pontos képet kaphat az Ön rendezvényére vonatkozó árainkról, útiköltségről, szabad kapacitásunkról.

Referenciáink, amelyekre büszkék vagyunk

Ők jól választottak

A sok év, melyet a tűzzsonglőrök műsorának közvetítésével töldöttünk, megtanított minket arra, hogy azonnal tisztázzunk pár kérdést, mely a megrendelőink részéről szoktak felént irányulni. Itt gyűjtöttük össze a legsűrűbben előforduló kérdések válaszait a tűzzsonglőr műsorok megrendelésével kapcsolatban.

Kérdések zsonglőr produkció esetén, és a

Válaszaink

A sok év, melyet a tűzzsonglőr műsorok közvetítésével töltöttünk, megtanított minket arra, hogy azonnal tisztázzunk pár kérdést, mely a megrendelőink részéről szoktak felént irányulni. Itt gyűjtöttük össze a legsűrűbben előforduló kérdések válaszait a tűzzsonglőr műsorok megrendelésével kapcsolatban.

A legjobb fényes nappal, amikor a rendezvényen nem igazán lehet tűzzsonglőr műsorokat bemutatni, csak a sötétedés után. Mivel a zsonglőrök produkciója fényes nappal jobban látható, messzebbről észre vehető.

A zsonglőr produkcióhoz elégséges a minimum 4 x 6 méteres terület. Melyben a biztonsági sáv is már benne foglaltatik.

A zsonglőrök koreográfia zenéjének lejátszásához van csak szükség egy közepes erősségű hangtechnikára. Sem mikrofon, sem fénytechnika igénye nincs az előadásnak.

Először is írásban kérnie kell egy árajánlatot, mely megküldése utána, ha kiválasztotta a rendezvényéhez leginkább megfelelő műsorszámot, akkor azt válaszlevélben küldje meg számunkra. Mi ezt követően elkérjük a szerződés megírásához szükséges adatokat. Ezt követi a szerződés tervezet megküldése az Ön számára, amit ha elfogad, akkor küldjük is az aláírt megállapodást. Ezt követően már csak a rendezvény szervezésére kell koncentrálnia, mi pedig a leszerződött időpontban és helyszínre megérkezünk, hogy bemutassunk egy fantasztikus tűztáncos előadást a közönsége számára.