Változtak a tűzzsonglőr árak Magyarországon

tűzzsonglőrök műsor

Sajnos gazdasági okok miatt a tűzzsonglőr show ellenértéke érezhető különbséget mutat a legutóbbi „nyugodt” évhez képest, ami a 2019-es nyarat jelenti. A nagy különbség észlelhető a díjazásban, hiszen változtak a tűzzsonglőr árak Magyarországon. Ezzel a témával szeretnénk ebben az írásban valamennyit foglalkozni.

A tűzzsonglőr árak változását a költségek felosztásával könnyebb elemezni, hogy hol, milyen téren mi volt az a változás, ami kihatott azok növekedésére. Itt pedig nem arra kell gondolni, az előadó művészek többre értékelik saját műsorukat, így saját szubjektív nézőpontjaik miatt többet kérnek el egy-egy tűz show műsor bemutatásáért. A szétosztást a tűzzsonglőr árak két nagy csoportjának elválasztásával lehet megvizsgálni az alapozó tényeket.

Infláció és tűzzsonglőr árak kapcsolata

Az egyik ilyen az maga az általános árak növekedése, azaz az inflációs hatás. Ennek értéke több éve jóval nagyobb ütemben növekszik, mint szokott történni, illetve változott egyáltalán a 2019-es évig bezárólag.

Olaj (-származékok) és tűzzsonglőr árak kapcsolata

A másik ilyen tényező pedig az üzemanyag árak változása, mely a fellépők helyszínre utazási költségének jelentős hányadát teszi ki. Ugyanígy olajszármazék a tűztáncos műsor alatt használt gyújtófolyadék is, mely még nem is tartalmaz hatósági árplafont. 

Sajnos mind a két esetben jelentős százalékos a változás, mely összegek összeadásával még nagyobb ugrás érzékelhető a teljes kiszámlázásra kerülő díjban.

Konklúzió a tűztáncosok árai terén

Minden említett eset olyan áremelkedés, mely nem csak a tűz show iparágát érinti, hanem az egész gazdaság minden szereplőjét kisebb vagy nagyobb mértékben árai változtatására sarkalt már, vagy fog hamarosan. Viszont ezt nem szabad kizárólag negatívan értelmezni, hiszen ha az általános árak növekedése miatt mindenki megemeli díjazását, akkor a kiadásainál tapasztalt ár növekedést úgymond át hárítja. Tehát konkrétan a gazdasági szereplőnek önmagának nem marad kevesebb „ a háza tájékán”. Csak más számokkal kénytelen újabban kooperálni. Erre mondják azt a közgazdászok, hogy reál értéken nem változnak a számok, csak nominális szinten.

Ez pedig oda vezetett, hogy általánosságban valóban változtak a tűzzsonglőr árak Magyarországon, de a világ más pontjain is ugyanilyen változások történtek, viszont a megrendelők bevételei is ugyanilyen mértékben változtak, azaz nem éri őket akkora veszteség egy-egy tűz show megrendelése során, mint amilyennek első rátekintésre tűnik a díj megtérítésének kényszere.